Még a szememet sem kell becsuknom, hogy felidézzem a képet: lebegek a kristálytiszta tengervízben, amit átsző egy ragyogó fényháló, a horizontot egy magas hegy uralja. Mintha mindjárt odaérnék, úgy tetszik, karnyújtásnyira van. A tengeri szél teszi a dolgát, lendületbe hozza a hullámokat, a nap a hátam mögé szórja tüzét. A pillanat fogva tart - hagyom, élem, érzem, élvezem.
Megunhatatlan a hullámok ritmusos koncertje, akár pianóban, akár fortéban nyomják. Lehettem a parton vagy a vízben, minden beach-en töltött perc a tenger lüktetésében telt, bokáig a vízben álldogálva, derékig már-már táncolva egyensúlyozva, hullámháton lebegve, a kedvenc hegy felé úszva vagy – amit egyre nagyobb örömmel teszek – gyermeki önfeledtséggel ugrálva a hullámok között. Fülig ért a szám, nem is magyarázom, aki hullámokat ugrál, az tudja, miről beszélek. Figyelni, ahogy a távolból elindul, egyre magasabb, egyre tajtékosabb, majd közelít és bizony el kell csípni a megfelelő pillanatot az elrugaszkodásra, különben hajad, füled, szemed teríti be az érezhetően sós vízzel. És pillanatok alatt újra figyelő állásba kell helyezkedni, résen kell lenni, mert a következő hullám is érkezik. Ez bizony amolyan minden mást kizáró élmény, főleg, ha élvezed is.
Szemem folyton a víz alatti világot pásztázta, a kristálytiszta tengerfenék homok csíkjai mintha pillanatonként formát és helyet váltottak volna. Fraktálok, idézem fel az erdőfürdő olvasmányaim fogalmát. Mosolyogva kísérte szemem az apró halacska rajok vonulását, az itt-ott felvillanó parányi kagylók, színes kavicsok, mint megannyi kincs tárultak fel előttem. Megunhatatlan szemlélődés a hullámok ringatásával körítve.
Napokig még az olvasásra velem vitt könyvek sem kellettek, annyira magához szólított a tenger hangulata, hangja, látványa és selymesen hűvös érintése. Hol az egyre nagyobb hullámok partra csapódását figyeltem, vajon elérik-e a napozóágyamat is? És igen, szinte alattam nyaldosták a finom homokot. Máskor a hullámtörő nagy köveken vissza-vissza bukfencező víztömeget szemléltem, és cinkos örömmel nyugtáztam a mély, öblös hullám baritont a kövek alól, hangtalanul sugallva, hogy még, még, még...
A napfelkelte nálam mindig és mindenhol mindent visz, ha tehetem, ott állok a pasztellszínű égi fényjátékban, figyelve azt az egyre fényesebb kis pontocskát, ahol majd Őfelsége megjelenik. A zakinthosi Amboula-beach tökéletes színtere volt a kora reggeli nagy ceremóniának, örökké hálás leszek a napindító élményért, amit stégen, padon, bokáig tengerben, kövek között is átélhettem, emberként szinte mindig egyedül az egész beachen. A néhány kósza szelfiző pár a nyitányra érkezett és pár perc után távozott, teljes relaxot kínálva nekem a tenger hangjaival, a fokozatosan mindent aranyfényűvé festő sugarakkal, melyekből a legapróbb kavicsoknak is jutott.
Hogy mire gondol a napi többórás tengerbámulás közben az ember lánya? Ha sikerül, semmire, becsukott szemmel csak a hangok ritmusát követi, együtt dobban a szíve a hullámokkal és hálásan gondol a tengeri szélre, ami folyamatosan hűsíti a nap forró sugarait. Közben érkeznek a tengeri emlékek is, hiszen volt már dolgom az Égei-vel, a Feketé-vel, a Vörös-sel, a Holt-tal, az Adriával és az Atlanti óceánnal is, mire egyenként végig veszem, honnan mit hoztam magammal, akár órák is eltelnek. Aztán persze megállok életem jelen pillanataiban is, lévén kerek a szülinapos év, igazán alkalomhoz illő ebben a pazar környezetben átgondolni ezt-azt, mosolyok, könnyek és hálaadás kíséretében. Tervek és célok is körvonalazódnak, miért is ne, hiszen itt aztán mindenre jut idő. Csak a tenger és én, szemtől szemben, napi sok-sok órában.
A Jón-tenger és Zakynthos ajándékai, szívből remélem, hogy sokáig velem maradnak. Sőt, meg kell állapítsam, hogy három holtversenyes befutója is van immár a természet iránti rajongásomnak. Minden a svájci hegyekkel kezdődött úgy 12 évvel ezelőtt, aztán rekord gyorsasággal felzárkózott az erdő – a soproni Lövérekből indulva-, majd az idei nyár, amikor a tengerrel egy teljes héten át mindenféle kirándulás, figyelemelterelés, kísérő program, sőt nagyjából mobil nélkül egy kis öblöcskében randevúztam, minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy kapcsolatunk egy életre szól. Legyek a világ bármely tengerének a partján, kedves ismerősként köszöntjük majd egymást. Ha a lassú sétát az erdőben erdőfürdőnek hívják, akkor a tenger mellett ugyanez a szemlélődés, jelenlét, elmerülés abban, ami kis területen körül vesz, bizony "tengerfürdő" a javából. Szinte „zsebkendőnyi” területen lépkedve, ringatózva, úszva, ugrálva, hullámozva, hallgatózva, nézelődve és gyönyörködve tengernyi szépséget, hangulatot, színt, hangot, energiát, örömöt és életerőt találtam. Őrzöm és hálásan köszönöm!
