Csak nézem a poharamba töltött pezsgő vidáman táncoló buborékjait és kuncogok. Szinte szétfeszít a hála és az öröm, amit ma, 2019 utolsó óráiban érzek. Kuncogok. Pajkos örömmel, derűs boldogsággal, fülig érő mosollyal. Kuncogok. Nincs rá jobb szó, amiben benne lenne az a cinkos összekacsintás a búcsúzó évvel, amit most érzek. Már hajnalban így ébredtem, a lelki szemeim előtt pergő emlékfilmmel, mintha a láthatatlan Mindenség – oh, köszönöm – jelezne, hogy bizony eljött a számvetés ideje. Ám legyen!
2019. Az év, ami örökké fénylő történésekkel vonul be életem sztorijába. Nézem a pezsgőben még mindig felfelé vonuló buborékok szép ívét, és sorra bukkannak elő 2019 legkedvesebb eseményei. Első unokám születése, mindhárom gyermekem házasságkötése – állnak a képzeletbeli lista élén, életre szóló következményekkel, hiszen nagymamává és anyóssá válni bizony feladat. Sok gyakorlást, néminemű éleslátást, finom érzékeket és a támogató szeretet minden formájának bevetését igényli. Így hát figyelek, mértéket tartok, ügyeskedek és hát persze nagyon élvezem új szerepköreimet, amelyekben – hála a 3 gyereknek – egyszerre több fronton is gyakorolgathatok.
Utazások. Jordánia, Szlovénia, Albánia, Azori-szigetek és Erdély, háromszor is. Ha lehunyom a szemem, tágra nyitott szemekkel sétálok a jordán sivatag meghökkentő sziklaformációi között, próbálom befogadni Petra romváros időtlen szépségét, iszapolok a Holt-tengerben, újra és újra úszom az Atlanti-óceánban. Hallom a hullámok dübörgését, érzem a fekete lávakövek forróságát, és ott lebegek az óceán tetején. Áldom az életem az Azori-szigetek őserdei termálmedencéiben, és könnyeimet nyelem a kalderák túraösvényein. Felejthetetlen magasságokba emelkedem a csíksomlyói kegytemplomban énekelt Ave Maria alatt, rég nem tapasztalt béke száll meg az ezer virágtól illatos gyimesi kaszálóban lépkedve. Vágyódva nézem a székely táncrend lépéseit, és eszembe jut Torockó. A szívnyitogató Torockó. A Székelykő láthatatlan hídjai írásomat viszontlátom az Indexen, és lelki szemeim előtt őszi aranyfényben tündökölnek Erdély dombjai, völgyei. Újra megkongatom a bledi harangocskát, ott araszolok a plitvicei tavak között és hallgatom az esküvői népzenét a szlovén tengerparton. Figyelem a népeket az albán tengerparton és élvezem a frissen készített tengeri étkeket… Rendkívül sok élményt gyűjtöttem, sok-sok tapasztalást és gyönyörűséget magamba szívtam. És boldogan észleltem magamon, hogy szeptember végén, Szlovéniában, már minden ottani élmény emlékeztetett egy másikra, életben és érzésben tartva utazásaim legszebbjeit.
Az év, amikor bátor döntésem után visszakaptam éleslátásomat. Most jött el az ideje, hogy felfedezzem a szemüveg nélküli világot, nemcsak kicsiben, de nagyban is. Nagyban? Óriásiban! Mert ha jelzőt kellene biggyesztenem a búcsúzó év elé, akkor az a Felfedezések éve lenne. Országokat, embereket, kultúrákat, tengereket, óceánokat, erdőket, fákat fedeztem fel, s velük együtt a bennem született érzéseket. Sejtem, miből kell jövőre kicsit több, és érzem, miből lenne elég jóval kevesebb is. Hálás vagyok a kis iránytűért, ami bennem dobog, figyelek rá, hogy lendületes és szenvedélyes Kosként ne vesszek el szerteágazó vágyaim között, hogy megleljem a nekem való értéket és mértéket. Hálásan nyugtázom és köszönöm az olvasás gyönyörűségét, végre ismét úgy és annyit olvasok, mint ifjabb koromban, tudjátok, olyan „sehallselát” üzemmódban falom a könyveket egymás után. És próbálok türelemmel lenni az olvasmányok és mindenféle élmények nyomában járó tudásszomjjal. Néha annyira jó lenne többet tudni, a fákról, a zenéről, a művészetekről, a kultúrákról, a világról…
Hogy mit hoz 2020? A vágyak megszülettek, még szitálgatom a javát, hiszen nem lehet egyszerre dolgozni, utazni, énekelni, újra zongorázni, erdőt járni, az erdő gyógyító erejét tanulni, Balatont körbejárni, Erdélybe hazajárni, nagy fákat ölelni, Fertő tavat körbebiciklizni, Mátrában túrázni, családfát kutatni, angolul tanulni, unokát babusgatni, fél könyvtárt kiolvasni, koncertre járni, festményekben gyönyörködni, sütit sütni, álmodozni, barátnőzni, semmit tenni, csak lenni, majd hálásan és boldogan pezsgőt bontani. Vagy mégis?! Jövő ilyenkor elmesélem…
