Szívlenyomatok

Amikor az Újév első napján, a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjének a végére immár sokadszor erednek el a könnyeim a délelőtt folyamán, a szokatlan jelenség megállásra késztet. Nem, nem a könnyeim szokatlanok, túlcsordulásaimat már ismerem, szeretem és vágyom is, hanem az érzés különleges, amit 2018-2019 küszöbén élek. Hogy itthon vagyok? Hazaérkeztem? Hogy akkorára nyíló kaput érzek magam előtt, mint még soha? Hogy semmit nem bánok, hogy úgy alakult, ahogy? Hogy végtelen lelkesedéssel és kíváncsisággal várom az új év minden napját? Micsoda érzések… Talán mint egy színekre bontható, de mégis egyben gyönyörű szivárvány, ez dalol most bennem csodás összhangzattanban. Hála, ami az égig ér. Derű, ami táncolni hív. Szabadság, ami mosolyt fakaszt. Biztonság, ami magabiztossá tesz. Remény, hogy bármi sikerülhet. Muzsika, ami éltet. Tudásszomj, hiszen olyan keveset tudok még. Elégedettség, hiszen tudom, milyen jó dolgom van. Köszönet, mindenért, amit kaptam, éltem, tettem és gondoltam az elmúlt évben, sőt években. Hányszor, de hányszor kezdtem újra dolgokat, és hányszor, de hányszor intettem türelemre magam. Miközben nem telt el nap, hogy valami szépet, fényességeset, örömtelit ne gondoltam, tettem vagy terveztem volna. És az eredmény? 2018 emlékezetes pillanatai. Új emberi, baráti kapcsolatok és a féltve őrzött régiek, fenséges tájak a jól választottam érzéssel,  a Duna Delta, a Cédrusok Völgye Cipruson, az Atlanti Óceán végtelensége Írországban, markáns szívdobbanásokat hozó faóriások, szinte mindenhol, ahol jártam, napfelkelték az Adrián, advent és első hó Déván, Balaton, többször is, a soproni Ciklámen tanösvény megunhatatlan ösvényei, a szívemnek kedves körtánc szakrális ereje, gyakori látogatásaim a sárvári arborétum nagy platánjainál, aranyfényű Toscana a legendás Zrínyivel, egy újabb Mozart Requiem éneklés a Mátyás-templomban, emlékezetes hangversenyek a Zeneakadémián, a frissen felfedezett csikung ígéretes távlatai, vagy legújabb mániám, az erdőfürdő csodái, és az évekig tartó albérletek után az otthon melege, újra, végre. Hogy hogyan tovább? Csakis így! Tollat, akarom mondani egeret ragadva, ha kikívánkozik valami, teljes odaadással munkálkodva a rám bízott feladatokban, sétára indulva, ha felfrissülnék, dalra fakadva, ha jólesik, „sehallselát” állapotban könyvet olvasva, ha az beszippant, sütit sütve, ha van kinek, telefont ragadva, ha hiányzik egy kedves jóbarát, „jelentkezem” gombra kattintva, ha megszólít a messzeség, hedonista turista módon lecövekelve egy tengerparton vagy hegyormon, és nem baj, ha a többi messze jár, csendben maradva, amikor az kell, mosolyra nyílva, mindig, amikor lehet. Ahogy most is. Fülig ér a szám, gyöngyözik a pezsgőm, csillog a szemem és boldog vagyok. Jöjjön, aminek jönnie kell. Hálás vagyok Neked, 2018, és légy szeretettel üdvözölve, 2019!