Ha egy házban szeretet lakik, azt azonnal megérzi az ember lánya. Elég csak belépni, körülnézni, és már jön is mélyről, a legmélyebbről az a bizonyos érzés, az a félreérthetetlen sóhaj, óh, de jó itt! Ritka az ilyen hely, nem mindennapos az ilyen érzés, de nekem most megadatott, a Duna-Delta felé félúton, a bájos nevű Négyfaluban, Brassó közvetlen közelében. Még régen félretett álmomat is előhívta, mert egyszer régen bizony arra vágytam, hogy egy olyan családi panzióban dolgozhassak, ahová barátként járnak vissza a vendégek, ahol könnyű mindenkinek a kedvére tenni, ahol van idő beszélgetni, emberi kapcsolatokat ápolni. Akkoriban csak olvastam ilyen helyekről, és a szívem húzott az efféle szeretetteli vendéglátás felé, amit most Attila panziójában át is élhettem.
Az első pillanatban felismertem-megéreztem korábbi álmaim helyszínét, és boldogan mosolyogtam vissza a hatalmas fejű hortenziákra, dobogó szívvel bámultam a fa tornácról a közeli hegycsúcsokat, és még a szemem is kikerekedett a hófehér törölközőre a kedves szobában, amihez természetesen ragyogóan tiszta fürdőszoba is járt. Az, hogy a szobabeosztásnál kéretlenül is figyeltek az idősebbekre, ne kelljen lépcsőt mászniuk, és hogy azonnal felajánlották a plusz takarók lehetőségét, vérbeli vendéglátósra vall. Jó érzéseim a vacsora során még fokozódtak. Naná, hogy a falra festett madárkás fa mellett foglaltam helyet, és naná, hogy kétszer is mertem a levesből, aminek íze elmondhatatlanul finom volt. Könnyű, kicsit savanykás nyári zöldséglevest, akarom mondani zöldség csorbát kaptunk, némi csirkehússal, rafináltan fűszerezve, szeretettel, odafigyeléssel készítve. Tökéletes volt, napokig emlegettük is a levest a túra során. Hát igen, erre mondják, hogy szívvel főzték, vagyis főzte Attila Édesanyja, tálalta Attila Édesapja. A finomra vágott kaporral megszórt káposztasaláta, a rántott szelet és a hagymás krumpli elfogyasztása közben meg sem bírtunk szólalni, hiszen minden falat kikövetelte magának az élvezetet. Akárcsak a vacsi utáni búcsúpohárka, a helyi, négyfalusi borpárlat.
És ez így folytatódott a reggelinél és visszafelé úton is, amikor újra csak itt töltöttük az éjszakát, költöttük el az ízletes vacsorát. Ugye, mondanom sem kell, hogy telefonos értesítést kért Attila arról, hol járunk, hogy a vacsira ígért grill húshoz pontosan a megfelelő időben gyújtsa be a sütőt?! Mert fontos volt számára, hogy jót kapjunk. A lehető legjobbat. Nem titok ez, „csak” szeretetteli figyelem, amit ebben a nyűgös, rohanós világban nagyon tudunk értékelni. A szívből jövő szeretettel bélelt vendéglátás egy kis mennyország. Mert azt érzed, neked takarítanak és főznek, téged várnak és köszöntenek, érted dolgoznak, a te személyes jól-létedért és harmonikus pihenésedért. Tökéletes az érzés, hibátlan, ami átjön ebből. Pedig, egyáltalán nem mellékesen, szállodásként pontosan tudom, milyen kemény munka ez… Kedves Renata Panzió, kedves Attila, innen nagyon messziről is üzenem, hogy visszatérek, és nem csak átutazóban. Komótosan kávéznék még a tornácon a hegyeket bámulva, megkóstolnám Édesanyád beígért túrós fánkját, felfedezném Brassót, sétálnék Négyfaluban, és egyáltalán nem sietnék. Mert a szeretet illata marasztal, és minden pillanata ajándék. Köszönöm.
