Teljesült egy álmom. Nem is, nem jól írom. Megint teljesült egy álmom. Mintha időről időre leírnám ezt a mondatot mostanság, de tényleg ez van. Ismét teljesült valami, ami után már egy ideje teljes szívemből vágyakoztam. Bölcsességek egész sorát tudnám idézni, hogy mindennek eljön a rendelt ideje, vagy legyenek álmaid, vonzd be, teremtsd meg a gondolataiddal, de azt hiszem, azért arra is szükség van, hogy amikor itt a pillanat, itt a lehetőség, lépj is be azon a bizonyos ajtón. Gondolkodás nélkül, elvárások nélkül, tágra nyitott szívvel, végtelen kíváncsisággal, ugyanakkor azzal az erős, zsigerekig ható érzéssel, kétkedések és bizonytalanságok nélküli érzéssel, hogy pont az történik majd ott, aminek történnie kell. Mert olyan lesz, mintha hazaérkeznél.
Igen, így történt.
Az érzés, ahogy egyenes háttal, kihúzva magamat, felemelt fejjel, társaimmal kézen fogva lépdeltem a zene ütemére tegnap este, immár a második alkalommal, már egyetlen pillanatra sem hagy el engem. A boldog könnyűség érzése volt, fegyelmezett, ugyanakkor végtelenül szabad érzés. Tartást adott, s mellé szenvedélyt. Ősi erőt, tisztaságot, a természetesség örökkévalóságát. Játékosságot, odafigyelést és egymásra figyelést. Jelenlétet, és máshol létet. Energiákat, tüzet és lecsendesedést. Óh, Istenem, olyan nagyon rend volt benne, feszesség a gyorsban és lágyság a lassúban, ahogy annak lennie kell. És a kör. A kör bizony megtartott. Segített, ha két ballábas voltam, és megtartott, amikor behunyt szemmel adtam át magam a zene ringásának. És a Zene. Nagybetűvel. Néha olyan eleven, hogy egyetlen taktust sem bírsz ki mozdulatlanul. És néha olyan, hogy belesajdul a lelked a gyönyörűségtől. Magyar, erdélyi, görög, héber, csángó, cigány vagy moldvai. Mindegy. Felperzsel, lelassít és átmos. Egyik szebb, mint a másik. Egyik magasra visz, másik nagyon mélyre. De közben ott maradsz a közepében. Sőt beleborzongsz, ahogy táncolsz a ritmusára. Beleengeded magad az áramlásba, része leszel. Része az áramlásnak, része a körnek, része a teljességnek. Beleadod magad, és elfogadod, amit kapsz.
Mindig is szerettem a közös energiákat. Lehet együtt énekelni, mesét hallgatni, lélegezni, fát ölelni, csendben lenni. És lehet körtáncolni. Tudtam, hogy ez nekem való lesz, hogy a körtáncolás beköltözik a szívembe az éneklés, az erdők, a zene, az utazás és a kitudjamégmik mellé. Szakrális körtáncnak hívják hivatalosan, én nemes egyszerűséggel boldogságnak hívom.
