Szívlenyomatok

Ülök a hajnal derengésében a gőzölgő kávéscsészémmel és merengek. Igazából már vártam is ezt a pillanatot, hogy megálljak egy kicsit a küszöbön, az új életév ajtajában, és beengedjem – vagy kiengedjem – a bennem motoszkáló érzéseket.
Gondolatok, emlékek, pillanatok, tervek, kívánságok vibrálnak bennem. Olyan az egész, mint egy számvetés. Vajon jól élek? Jó úton járok? Jók-e a fontosságaim? Tudom-e, honnan jön a derű? És elfogadom-e?  Figyelek-e eléggé az élet ajándékaira? Képes vagyok-e csökkenteni a feleslegességeket? Tudok-e örömöt szerezni magamnak és másoknak? Vajon miből kéne több?
Ugye, milyen nagy kérdések? És vajon ki ad ezekre választ? Vajon onnan jön a válasz? Úgy hiszem, a válasz, a megerősítés egyszer csak megérkezik, és ezt Te érezni fogod. Utat talál a szívedbe, és jól befészkeli ott magát, hogy melegítsen, világítson, hogy jelzőfényed legyen.
Pár napja én is kaptam egy ilyen … minek is nevezzem… választ, jelzőfényt, vagy hívhatjuk akár szülinapi ajándéknak is. Jótékonysági kiállítást szervezünk, nagybeteg gyermekek rajzaiból. Az egyik gyönyörű színes rajzon keszekusza gyerekbetűkkel egy mondatocska: „ hadd legyek szivárvány valaki esőfelhőjében”… Időn, téren, dimenziókon átívelő üzenet. Amúgy is, de abban az összefüggésben, ahol és ahogy ez a pillanat megadatott nekem, különösen az. Megállított, megérintett, beköltözött hozzám.
Útmutatást kértél? Hát jó, íme…
Nem tudom, hogy a rajzot készítő gyerek hallott-e Maya Angelou-ról, akitől a „ legyél szivárvány valaki esőfelhőjében!„ bölcselet származik, de nem is ez az érdekes. Mindig az a fontos, ami ebből eljut hozzánk. Amit úgy igazán befogadunk. És én csak hálás tudok lenni ezért az ajándék mondatért. Jó lenne így élni, szeretnék így élni. Szivárvány lenni... valaki esőfelhőjében... Köszönöm!