Már érkezéskor, a palermoi reptér előtt, az éjszaka sötétjében várakozva is éreztem, hogy találkozásunk különleges lesz. A gyengéd tengeri levegőt, a hullámok morajlását és a sirályok semmi mással össze nem téveszthető hangját küldted a fogadásomra, sőt rögtön megismertettél a „szicíliai öt perc” fogalmával is. Nem volt baj, hogy sokszor 5 perc az a valóságban, Szicíliában, nem volt baj, mert szerettem ismerkedni Veled.
Korán ébredő pacsirta lelkem alig várta, hogy a kitárt ablakban, a gőzölgő kávéscsészével a kezemben befogadja a tenger felől érkező reggeli fényeket és hangokat. Órákig tudtam volna állni a parton, a végtelen kékséget, a szikláknak csapódó hullámokat bámulva, de Te ennél sokkal többet is megmutattál nekem színpompás lényedből. Segesta több ezer éves temploma és a körülötte nyíló üde sárga virágok együttese mélyen meghatott. Állandóság, örökkévalóság, újjászületés – futott át rajtam, a kiszemelt padon üldögélve. Milyen kicsike az ember lánya a hatalmas masszív oszlopok lábánál, csak egy csepp a világmindenségben. Aztán fent a görög színház romjainál, ahogy a lenti hangos-vidám madárcsicsergést felváltotta a beszédes csend, és kitárult a panoráma a tenger felé, lankás dombokkal, tavaszi virágözönnel díszítve, én sem jutottam szóhoz a gyönyörűségtől.
Intenzív élmény voltál, olyan időutazós. És élettel teli. Segestánál és Agricentoban, a Templomok völgyében is. Igaz, hogy ott a romok mellett a többszáz éves fák vonták magukra a figyelmemet, elképesztő volt látni a hatalmas kövek között pompázó olajfa matuzsálemeket. Kicsi, de erős, jutott eszembe. Naná, hogy megölelgettem, akit elértem, finom, meleg élmény volt érezni a sima fatörzsek energiáit. Mennyi erejük, életerejük van, kiteljesedni, virulni a sziklák és az évszázadok viharában! Tanulhatunk tőlük kitartást…
Lenyűgöztél természeti szépségeiddel. Hogyan is felejthetném el a buja zöld növényzetet, a lapát nagyságú kaktusz leveleket, az égigérő pálmákat, a narancs és citrom ligeteket? Vagy a több centi vastag pihe-puha moha takarót Ficuzza erdő fáin, szikláin? Az a paratölgyes lenyűgözött, ilyennek képzelem a mesebeli manófészket. Harsányzöld moha szigetekkel a felragyogó napfényben, ami a kis patakokat is fénylő csillogásba öltöztette. Nincsenek is szavaim arra a látványra, csak a tenyerem és az arcom emlékszik a moha süppedős puhaságára.
Szerettem a szikláidat is. Erdőben, hegytetőn, tengerparton, tengerben, szinte mindenhol lábam alá vagy elé gurítottál egyet. Illenek Hozzád, örültem változatos színeiknek, a szürke millió árnyalatának. Ahogy ott tarkították a Monte Cofano domboldalát a tengerparti estében, annyira Szicília volt! És igen, ott lakik a világbéke. Este, naplementében egészen biztosan. És kit érdekel ilyenkor a sár, a tócsa, a bogáncs?! Ilyenkor csak én vagyok és a szívem dobbanása, betakar a csend kívül és belül. Bárhol járok, ezt keresem, és Te, Szicília, pár nap alatt többször is megajándékoztál a végtelenség békéjével. Gracie.
Ha már a rezervátumoknál, természetvédelmi területeknél tartunk. Olyan jó, hogy van egy Zingaro! Hogy nem lett út belőle, hogy voltak, akik ezt megakadályozták anno. Sima tengerparton is nagy élmény sétálni, de tengerpartot övező sziklákon, virágmezőben, időnként kilátókban megpihenve, öblökbe leereszkedve azért mégis más. Zongorázni lehet a különbséget, szokták mondani. Ennyi kékséget, fehér hullámtörést, ennyire gyönyörű panorámát én még nem láttam. És most órákon át nézhettem, hiszen több kilométert is sétáltam a keskeny turista ösvényen. Átölelt a gyengéd tengeri levegő, sütött a nap, kéklett az ég, morajlott a tenger, vijjogtak a sirályok… „csak” ennyi volt bennem is. Egyik lépés a másik után, és az történt, aminek ilyenkor odabent is történnie kell… utaztam, ott legbelül. Rácsodálkozással, boldogsággal, hogy itt vagyok. Mint egy új dimenzióban.
És képzeljétek, még az itthoni bakancsos túrákon begyakorolt Napsugár-felelős létem is működött! Csak akkor esett, amikor utaztunk vagy ettünk. Igaz, pici esőt kaptunk Monrealeban és Palermoban, de volt bőven kárpótlás! Édeskedves kárpótlás! Énekszóval szervírozott finom eszpresszó egy csodagyönyörű férfitól, kedves vendéglátás és autentikus szicíliai ízek. Kagylóleves, a híres pasta con le sarde, a szicíliai hústekercs, a pisztáciás szalámi, a fenséges antipastik, az ellenállhatatlan cannoli és cassata, a zamatos vörösborok, a pisztácia és narancs fagylalt.
A szicíliaiak vendéglátása, szívélyessége azonnal átjött. Ahogy mosolyogtak és ahogy figyeltek, ahogy kedveskedtek, poénkodtak, természetesen és lazán. Olyan volt, mint édes hab a tortán. Egy sokemeletes, ezerszínű tortán. Ahol elfért a misztikus ködös Erice, ahol térdig érő szűz hóval jött a csúcsélmény a Pizzo Carbonara-n a Madoni hegységben, ahol a hegytetők csendje olyan végtelen volt, mint a tenger kékje, ahol a palermoi közlekedés laza fegyelmére oly sokszor kikerekedtek a szemeim, ahol olyan édes-zamatos a narancs, a citrom, hogy nem lehet nem fogyasztani belőle, akár naponta többször is. Ahol kíváncsi tehenek és bikák figyelik a túrádat a hegytetőkön, amikre gyakran telepedik meg egy-egy elfáradt felhő, hogy akár órákra ködbe borítsa a tájat és a benne gyalogló turistát.
Köszönöm, Szicília, a csodás naplementét Cefaluban a tengerparton, a tiszta égboltot, a csillaglesést és a Göncölt, és köszönöm a szent csendet a 90 évig épült katedrális mélyén. Intenzív, csodás élmény voltál. Minden érzékemre hatottál. Megérintettél, elvarázsoltál, elkényeztettél, felkavartál, boldoggá tettél. Még a könnyeimet is kicsaltad a hazafelé tartó repülőn. Szerelem első pillantásra? Si, Sicilia. Gracie, Sicilia. Arrivederci, Sicilia.
