Szívlenyomatok

Nem, nem Muszorgszkij, hanem ezúttal (is) Sárvár, ami minden hazatérésemkor megajándékoz valamivel.  Most éppen rácsodálkozással, büszkeséggel, tisztelettel és nosztalgiázással. Elmesélem, mert gondolatokat ébresztett és nyomokat hagyott bennem, megdobogtatta lokálpatrióta szívemet. Kiállítás megnyitóra voltam hivatalos pénteken, naná, hogy a Nádasdy várba, melynek jellegzetes illatával ott a boltívek alatt, azt hiszem, soha nem tudok betelni. Így aztán mosollyal és az itthon vagyok szívmelengető érzésével kezdtem nézegetni a kiállítás képeit.
A tárlat első pillantásra fotókiállításnak tűnt, elképesztő pillanatok, hangulatok, színek, árnyékok mesteri megörökítésének. Aztán rájöttem, hogy egy különleges számvetés közepén vagyok, ugyanis a képek a falon az elmúlt év sárvári eseményeit hivatottak összegezni. Minden kép egy képzeletbeli ablak 2015 egy-egy izgalmas történésére. No, és ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem belegondolni a plakát szűkszavú ajánlójába… az év képekben…az elmúlt év közel 200 eseménye… Belegondolt valaki, hogy 200 esemény egy év 365 napjára majdnem azt jelenti, hogy minden másnap történik valami? Valami?! Nem is akármi – nagy ívű fesztiválok, koncertek, sportrendezvények, bulik, előadások, zene, tánc, színház… A Nádasdyak kora jutott eszembe, az aranykor, amikor Sárvár a kulturális élet központja volt Magyarországon. És rögtön az is, hogy igazán jó dolgunk van, nekünk sárváriaknak is, a turistáknak is, sőt a fotósoknak is, hiszen a téma az utcán terem. Vagy a várban, vagy a tereken vagy mindenhol.
Aztán az is eszembe jutott, hogy vajon hány eseménynek is voltam részese tavaly. Talán 20-25 programon vettem részt. Csak? Vagy talán nem is csak. Hiszen rendkívül színes palettán mozog a város esemény kínálata, a képek még nekem is tartogattak újdonságokat. Első pillantásra kedvencem lett a füves-bicajos kép a Nyitnikék fesztiválról, naná, hiszen a bringás tesóját még Toszkánából ismerem. Örömteli pillantásokat vetettem a Danubius Pódium meghívott művészeiről készült portrékra is. Hát bizony, szabad szemmel nem biztos, hogy felfedeztem anno ezeket a gesztusokat, pillantásokat. Megannyi szép emlék köszönt vissza a falakról, és még valami. Az átélés, a hitelesség, a szeretem amit csinálok érzést olvastam le a képen szereplő emberek tekintetéből.  Fogva is tartott némelyik, leginkább  a zenészek beszédes, elmélyült arca. 
Aztán, hogy egy ilyen pillanat elkapásához, örök életűvé tételéhez micsoda technikai tudás és vajon hány ezer kattintás szükséges, bele sem merek gondolni.  Vajon kiszámolta már valaki, hogy 200 esemény az hány kép?! Főleg, amikor nem is egy, hanem rögtön öt fotós figyeli az objektív mögül az eseményeket? Meg sem próbálom, sőt, bevallom hősiesen, a képek alatt szerénykedő QR kódot sem próbáltam ki. A város online kulturális ajánló oldalának, a www.lathatatlansarvar.hu fotós galériái tárulnak fel a kód mögött, azokat meg jól ismerem. És csak ajánlani tudom.  Egy-egy ilyen kiállítás nézegetés, galéria böngészés időutazás a javából. Kicsit ismerős, mert hát sárváriként azért gyakran megfordulunk egy-egy rendezvényen, tudjuk, miről szól, ugyanakkor új és ismeretlen is, hiszen azt látjuk, amit a fotós örökít meg számunkra, olyan részleteket, szépségeket, hangulatokat, amit mi talán észre sem veszünk.  Újra csak a Nádasdy-kor jut eszembe, és Tinódi. Akkor versbe-dalba faragták az eseményeket, most pedig fotók születnek. Nekünk és az utókornak. Kedves  Fotósok, csak kívánni tudom, hogy legyetek türelmesek és szemfülesek, és hogy bírjátok lendülettel és winchesterrel…  És köszönöm az élményt, még ilyet, sokat:-)