Szívlenyomatok

Fordul az év, és gyűlnek a gondolatok. Kívánság is van, legalább kettő. Adjon az Isten az egészség mellé jövőre is jó találkozásokat! Csak ezt kérnék, találkozásokat. Emberi találkozásokat, találkozásokat a természettel, találkozásokat az Élettel, a Világgal, magammal.
Ahogy az óév szépen elhalkulva átadja az újnak a stafétát, a körülöttem felnövő csendben rá kell jönnöm, milyen végtelen tengerré nőtte ki magát bennem a kíváncsiság. A kíváncsi, minél többet látni, érezni, hallani, megismerni akaró nyitottság. Szinte olyan, mint egy feneketlen kút. Már idén is befogadott mindent, ami jött. Koncerteket, hótalpazást, hegyeket, Fertő tavat, hölgyklubot, éneklést, kirándulást, igazi olasz lasagnét, Kópé kutyát, bringázást, barátnős találkozásokat, felsorolni sem tudom az évet idéző pillanatok sorát. Szívem-lelkem boldogan tette magáévá az új élményeket, és kimondhatatlan örömmel nyugtázta az új barátságokat. Mert lettek bizony. Legalább három, ha jól számolok. A nyitottság találkozásokat szül, és a jó találkozás nem egy alkalomra szól. Barátság lesz belőle, lélekemelő beszélgetések, kedves levelek, a viszontlátások reménye.
Apropó viszontlátások. Nagy boldogság, hogy nem veszítettem el senkit. Megvannak mind a régi jó barátok, néha kicsit szorgalmasabban kell keresnem a kapcsolódásokat, de nem adom fel. A világért sem tenném, mert ettől olyan szép az élet. A minél gyakrabban összekapcsolódó tekintetektől, az ölelő karoktól, az igazi érdeklődéssel teli kérdésektől, az egymásra figyeléstől, az önzetlen odafordulástól, az együtt nevetéstől. Mert ezek a találkozások velünk maradnak.
És teljesen mindegy, hogy egy erdőben sétálok-e, vagy a gleccser ragyogását figyelem a hegytetőn, hogy egy firenzei templomban énekelek vagy a vonaton ülve bámulom az elsuhanó tájat, hogy ráfeledkezek a platánok törzsén ragyogó napfényre vagy az ég kékjére, a bennem megszülető élmények és érzések is mind-mind találkozások. Jó találkozások. Gyakran csak magammal, de az meg aztán a legjobb! Igen, adjon az Isten jó találkozásokat!