Szeretem ezeket a gyertyafényes, süteményillatú, csendbe és fényekbe öltözött ünnepnapokat, szeretem ezt az érzést, ami ilyenkor hallatja hangját bennem. Nagyon sok karácsonyt megéltem már, volt ilyen is, olyan is, gyerekkori csodavárós és gyerekeknek meglepi-ajándékozós, volt nyugtalan, volt túlélős és volt semmi különös is. Mostanában, biztos a szülinapi tortán egyre szaporodó gyertyákból áradó bölcsesség az oka, vagy talán a bennem lakozó Nyugalom, de évről évre melegebb, meghittebb az érzés bennem. Szeretem az advent lélekig hatoló készülődését, és nagyon szeretem, amikor szépen lassan elnéptelenednek az utcák. Ahogy közeledik Szenteste, úgy csendesedik el kint a világ, úgy gyúlnak fel a kis izzók az együtt díszített fenyőfákon, az ablakokban, az erkélyeken, a kertekben. Mennyi békesség van ebben az elcsendesedésben! Megváltó békesség… Csak álldogálok ilyenkor az erkélyen, szemem végigfut az utca ünnepi fényein, idén megpihent a ragyogó teliholdon is, és jólesően nyugtáztam tegnap délután, hogy már senki sincs odakint, mindenkit hazahívott az otthon karácsonyi melege. Ez az elcsendesedés idén nagyon megérintett. Napok óta vártam rá és nagyon jó volt megélni. Csend, fény, ünnep. Mint Weöres Sándor versében:
„ … csönd fénye - béke csöndje - fény békéje csönd - fényes csönd béke…”
Szeretem azt is, ahogy a jókívánságok szép szavakat hívnak elő bennem és azt is szeretem, hogy ilyenkor akaratlanul is eszembe jutnak régen látott kedves ismerősök, barátok. Olyan végtelen természetességgel szólíthatom meg őket, amilyen örömmel gondolok rájuk. Szeretem reggelente a kávésbögrémmel a kezemben bámulni a nappali sarkában álló karácsonyfácskát, és lábujjhegyen járva őrizni a még alvók álmát. A teljesség percei ezek, tele boldog elégedettséggel. Őszintén szólva, azt is szeretem a karácsonyban, hogy előbukkanak a jól ismert, de örökké szép ünnepi verssorok, hogy újra énekeljük a Mennyből az angyalt vagy a Kiskarácsonyt. Szeretem, hogy közkívánatra mindig ugyanazt készítem vacsorára, nincs karácsony töltött kifli nélkül…Szeretem ezt az időtlenséget, állandóságot, változatlanságot. A karácsony hagyományait. Mert igenis jó, ha nem minden változik. Az imént adták hírül az egyik tévé csatornán, hogy idén az átlagnál jóval többen mentek konditerembe karácsonykor. Konditerembe? Karácsonykor? Alig akartam hinni a fülemnek. Hű, de nagyon messze van tőlem ez a modern nagyvilág… Szeretem, hogy ilyenkor – a hétköznapokkal ellentétben – tévét is nézek. Kedves-könnyes családi filmeket, és azok a könnycseppek a szemem sarkában bizony jól esnek. Utat adnak a túlcsorduló szeretet-érzéseknek. Azt is nagyon szeretem, hogy ezekben a napokban olyan távol kerülök a munkától, a hétköznapoktól, mintha egy másik bolygón lennék. Mit lennék?! Vagyok. Tetőtől talpig. Eszembe sem jut, mi lesz majd január első munkanapjaiban. Persze ezt egy cseppet sem bánom, mert nagyon benne vagyok az ünnepben, az ünnep csodálatos ragyogásában, és bennem is ragyog az ünnep. Szeretem minden percét, minden fényét, minden történését, minden találkozását, minden emlékét, minden érzését. Boldog Karácsonyt!
