Szívlenyomatok

A híres nevezetes, hónapok óta epedve várt Tavasztündérke ma kézen fogott és elvarázsolt. Igen, a tavaszi erdő mélyén jártam. A Hársas tó napfénytől csillogó víztükre felett, a vidáman szaladó Morgó patakon túl, a Börzsöny lankáin. Ott, ahol már minden és mindenki ujjongva ünnepelte a Tavasztündér ébredését. A hajnal frissessége, a reggeli napfény melege, a madarak trillázása, a virágszirmok szivárványa. Muszáj volt útra kelni, menni hegynek fel és hegynek le, ahogy a lábam vitte. És amint a lépteim automatikussá váltak és megszokták az erdei utak göröngyét, érzékszerveimet szépen lassan hatalmába kerítette a Tavasz. Döngicsélés, duruzsolás, szellő susogás, bimbó pattanás, patak csobogás ölelt át, harkály kopácsolás, énekesmadarak kánonja közepette. A fiatal lombokon átszűrődő napsugár nemcsak simogató melegével, hanem fényének játékával is rabul ejtett. Emitt madárka szökkent a télről maradt száraz gallyakon, amott sikló kúszott át az ösvényen sietve, távolabb egy kövön napfürdőző gyíkocska vonult menedékbe jöttömre.
Tavaszi zsongás. Halljuk, írjuk, mondjuk.... de vajon éreztétek-e már ennyire közel magatokhoz? Mintha Tavasztündér otthonában járnék. Egy zsongó-bongó nagy nagy ölelésben, ahol minden mosolyog. Mosolyog a világ a kedves kék ibolyában, a napsárga gyermekláncfűben és az apró útszéli virágocskák fehér-lila-kék-rózsaszín szirmaiban. Örül a világ a bokrok és fák első üdezöld levélkéiben, amelyeken csak úgy ragyog a fény! Még annyira frissek, annyira újak, hogy icipici porszem sem ragadt rájuk. Újszülöttek.
Amikor a szemem már betelt a látvánnyal, be is csuktam kicsit, hogy a tavasz hangját és illatát is méltóképpen befogadhassam. Csak álltam ott, az ösvény kellős közepén és beleolvadtam az erdő, a természet végtelenül finom hangjaiba. Pianoban muzsikált körülöttem minden, a bogárkák, szúnyogok, darazsak és még ki tudja, hányféle erdei rovar. Kedvesen, szelíden. Függöny...jutott eszembe karnagyunk szavajárása. És bizony a szólisták sem maradtak ám sokáig csendben! A fák tetejéről fakopáncsok, légykapók, csúszkák trillái felelgettek egymással ritmusosan. Ilyenkor meg sem kell szólalni, csak fülelni, hallgatózni. És befogadni a csodát. Mélyeket lélegezni a mámorító erdőillatból. Mámorító. Nincs jobb szó rá. Édeskés, nehéz illat, tele napsugárral, friss fűvel, fiatal levéllel, kelyhét bontott virággal. Nem lehet betelni vele. Ahogy az élménnyel sem, amit a Tavasztündér így április derekán kínál nekünk. Feldíszíti otthonát - színesen, illatosan, csábítóan -, és minden kincsét elénk tárja. Csak fogadjuk el kedves meghívását, emlékezetes élményekben, csodálatos ajándékokban lesz részünk.