Ismeritek a tágra nyitott gyermekszemek csodáját? Azt a végtelenül tiszta és fényes tekintetet, amelyben egyszerre van jelen szeretet, rajongás és tisztelet? Nemrég szemtanúja lehettem egy ilyen találkozásnak, gyermek és felnőtt megható viszontlátásának. Szalad a kicsi a nagy felé, mintha nem hinne a szemének. Karocskáit nyújtja, fejecskéjét emeli, szemei kikerekednek. Őt látja, felnőtt barátját, közel fél év után újra… Miklós bácsi… rebegi alig hallhatóan, és csak nézi, nézi, hatalmasra nyílt, fényesen sugárzó barna szemekkel. Belesimul a felnőtt ölelésébe, akinek nincsenek szavai, csak a tekintete homályosodik… Kisbalázs, hát emlékszel még rám?! Öleli, simogatja a kis kobakot, cirógatja a boldogságtól ragyogó arcocskát… Ajándék a pillanat, ajándék az érzés, milyen nagy hatást tett az óvodás korú kisfiúra, akkor ott, az őszi erdei túrán, hogy most tavasszal újra eljött, kikönyörögte nagymamájától, hogy újra együtt gyalogolhasson az azóta is szüntelenül emlegetett Miklós bácsival.
Elmerülök a pillanat varázsában, ott az emberekkel teli, nyüzsgő szállodai folyosón. Nézem őket, fülig érő szájjal, könnybe lábadt szemmel, boldogan. Életre szóló ajándékot kaptam én is, egy csillagként ragyogó gyermekszempár üzenetét.
