Gyönyörűséges, szívmelengető élményben volt részem péntek este a Sárvár felé tartó gyorsvonaton. A kocsi, ahol ülőhelyet találtam - egyetlen női utasként - tele volt kellemetlenül harsány, válogatott káromkodásokkal társalgó "úriemberekkel". Kínomban nem tudtam mást tenni, mint lehunyt szemmel megpróbálni kizárni a fülemet-lelkemet bántó beszélgetést. Ám egyszer csak felállt egy idősebb, öltönyös úr az egyik sarokból, odament a fiatalokhoz és halk szavakkal bocsánatot kért a nevükben a trágár kiabálásokért, mondván, hogy egy hölgy is van a társaságban... és láss csodát, csend lett. Végig az utazás alatt. Lovagias tette után, amit fülig érő mosollyal köszöntem meg az ismeretlennek, hozzám fordult az úr és így szólt: Weöres Sándor írt egy gyönyörű verset a Csendről és a békéről... Majd újra leült és újságjába mélyedt. Én pedig a gondolataimba. Igen, lehet így is...
Ismeritek a verset?
Weöres Sándor: Dob és tánc (részlet)
csönd
béke
csönd
béke
fény
csönd fénye
béke csöndje
fény békéje csönd
fényes csönd béke
csönd béke fény
béke csöndes fénye
fény csöndje
csönd csöndje fény fénye béke
csönd fény
