„Van egy szűk ösvény a csillagok között. Az ember egymaga találhat rá. „ (A Hold színe, A.Papadaki)
Ha a búcsúzó esztendőre gondolok, gyakran látom magam ezen a szűk ösvényen sétálni. A boldog pillanatok szűk ösvényén, amelyre már könnyű lesz jövőre is rátalálnom. Mert tudom a titkot, megtaláltam a kulcsot. Hálás szívvel gondolok vissza 2017 minden történésére és kalandjára, amelyek közelebb vittek ehhez az ösvényhez, közelebb vittek önmagamhoz.
Mára már tudom, hogy az, amit én keresek, a világ bármely részén ott van. Sétálhatok Londonban vagy Milánóban, tágra nyílt, csodálkozó szemem azonnal felfedezi a méltóságteljes famatuzsálemeket, még a Big Ben tövében is. Járhatok Sopronban, a Pilisben, Erdélyben, Agistri szigetén, a Balatonnál, az Alpokban vagy bárhol a világon, a természet szépsége mindenhol lenyűgöz majd. Elég, ha kimegyek egy erdőbe, egy hegycsúcsra, egy tengeröbölbe vagy egy tópartra, és máris kerek a világ! Felnézek a felhőkre, teleszívom a tüdőm friss levegővel, köszönök a fáknak, meghallgatom a madárkákat, és máris azon a bizonyos szűk ösvényen járok a csillagok között… Ha napfelkelte is van, hullámok hangja és havas hegycsúcsok a közelben, hát, akkor az már igazi csillagtúra!
De ismerek ám egy másik rejtekutat is az ösvény felé. A zene útját. Az kicsit kacskaringós, mert hát a csúcsélményért ugye Mozart Requiemet kell énekelni, de már az is sokat segít, ha hetente kóruspróbára járok. Ha a zene vezet erre a szűk ösvényre, akkor fondorlatosnak és szerencsésnek is kell ám lenni, hogy olyankor lépjek be például a milánói dómba, amikor Milánó összes férfija nekem énekli a misét, vagy hogy a Westminster apátságban bejussak a szombat délutáni vecsernyére, ahol szinte a híres férfikórus közepében ámuldozhatok, hogy úristen, hol vagyok… Azért már azt is megtanultam, hogy egy-egy koncertes estén a Zeneakadémián vagy a Müpában is eljuthatok az ösvényre, teszem is elég gyakran, de tudjátok, aki egyszer rálépett arra a szűk ösvényre a csillagok között, az bizony folyton ott járna…
Igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert van egy harmadik rejtekutam is a csillagok közé. A szép szavak világa. Olvasni, belefeledkezni egy könyvbe, selátsehall üzemmódban falni a betűket, a gondolatokat, a történeteket, a tanításokat, az mindig is jól ment nekem. Csak mintha egyre több lenne az elolvasandó, mert egyre nagyobb a kíváncsiság bennem… Saját szavaim ösvényét még tanulom, de ígérem, gyakorlom szorgalmasan. Az olvasmányok rafinált jószágok ám! Soha nem tudhatod, milyen csapóajtón keresztül katapultálsz rajtuk keresztül a csillagok közé. Tudom, mert így jártam Michel Petrucciani életét olvasva-fordítva, zenéjével, különleges személyiségével ismerkedve.
És honnan tudod, amikor ott sétálsz, azon a szűk ösvényen a csillagok között? – kérdezhetitek. Ezt a fajta boldogságot megismeri az ember lánya. Olyan könnyűvé válik. Rácsodálkozik. Eggyé válik a pillanattal. Tágra nyílik a szeme, néha könnyes is, sőt, gyakran könnyes, nagyon mélyen veszi a levegőt, néha libabőrös, bizsereg még a háta közepe is, de a lényeg, hogy akkorára nyílik a szíve, hogy átélje, befogadja, megőrizze az érzést, a létezés örömét, a sétát a szűk ösvényen a csillagok között…
Hálás vagyok Neked, 2017, minden sétáért a csillagok között, és csak annyit kívánok, hogy legalább ennyit sétálhassak jövőre is azon a bizonyos titkos ösvényen a csillagok között…
