London után már tudom, hogy bárhová vetődjek a nagyvilágban, egyszerűen mindenhol szembejönnek majd a számomra kedves dolgok. Az, hogy ebben a lüktető nagyvárosban, februárban, a nagyra nőtt kedves hóvirágok, a napsárga nárciszok, a zöld fű és a csodálatos formájú famatuzsálemek szépségét fedeztem fel először, nem véletlen. Csak nem így ültem fel a repülőgépre. Igazából a zene vonzott Londonba, a Westminster apátság és a Notre-Dame kórusainak közös hangversenye. Zene is volt, persze, Londonban, nem akármilyen pillanatokkal, de kezdjük csak az elején.
Szerintetek mit érez egy Pacsirta korán reggel a repülőn, pihe-puha felhőpaplan felett a fényes napfelkeltét bámulva? Elolvad, eláll a szava, kikerekedik a szeme, pislogni is elfelejt. Mert ez az égi játék nem akármi odafent. Szeretem a felhők játékát, de ilyen igazi, egybefüggő, hófehér, habos-babos felhőpaplant eddig még nem láttam. Ha angyalka lennék, csak ebben hempergőznék!
London, Stansted repülőtér, transzfer vonattal a városközpontba. Sokan vannak, Londonban mindig mindenhol sokan vannak, de tudjátok-e, mit csinált a velem szomszédos ülésen utazó fiatalember a vonaton? A Billy Elliot musical dalokat gyakorolta. Kotta kinyitva a laptopon, zene a fülben, a kezével pedig a ritmust ütötte. Olyan volt ő a számomra, mint egy fogadóbizottság. A zenéért jöttél? Hát íme… aznap délután pedig együtt énekeltem a Westminster apátság férfi kórusával. Mert valami azt súgta, hogy Londont ott kell indítani, a Westminster Apátság szombat délutáni vecsernyéjén. Evensong, így hívják a zenés áhítatot, amikor az erre kíváncsiak az apátság szentélyében együtt imádkoznak a világbékéért, hallgatják a 12 férfiből álló kórust, kottát kapnak, és a végén együtt énekelnek. Szinte benne ültem a kórusban, mellettem és szemben áradtak a gyönyörű férfihangok, egymásra nyíltak a tekintetek, óh, Teremtés koronái, énekeljetek, minél többet énekeljetek! Itt ültem benne én is, az aranyban, kékben, piros lámpácskák fényében, február 18-án, szombaton, délután 3 órakor és William Cowper (1731-1800) szépséges himnuszát énekeltem.Még ma is alig hiszem...
Big Ben és a Parlament kertje. Ott, a Cromwell Gardenben áll egy fasor. Talán olajfák lehetnek, nagyon régről. Tekintélyt parancsoló, élő legendák, harsogó zöld pázsitban. Azóta nyomozom a történetüket, mert megállítottak. Gondolatban megölelgettem őket, és innentől már tudtam. London nekem a zöld természet és a zene városa lesz. És így is lett. Hiába lüktet a milliós nagyváros, hiába kínál fel mindent, régit és újat, felhőkarcolót és templomtornyot, Sohot és Harrodsot, Harry Potter Kings Cross pályaudvarát, a képzőművészet szentélyeit, templomokat és a bennük működő kávézókat, az én szívemet itt is a kedvenceim csábították el. A St. Marylebon Parish Churchben éppen koncertre próbáló énekesek Palestrina és Bach dallamokkal, a Queens Garden kis vörösbegyének dala egy lépésre tőlem a bokor ágán, a Westminster és Notre-Dame kórus műsora a Westminster Katedrálisban. Az első sorban ülhettem. Elképesztő erejű és magasságú fiúhangok öleltek át, Gustav Holst Ave Maria-ja, a záró szám, azóta nagy kedvencem lett. Az egyre magasabbra ívelő dallam hatása katartikus. Nincs rá más szó. Britten és Tallis művei is közelebb kerültek hozzám. Tallis, tudjátok, a negyven szólamú Spem in alium. Ismerős lehet a „szürkeárnyalatú” könyvekből is, de a Kórus című Dustin Hoffmann filmből még inkább.
Mit több, Händel is velem volt Londonban. Sokáig köröztem-időztem síremléke előtt a Westminster apátságban, fülemen az audioguide-dal és a Messiással. Bizony, ezek az audioguide-ok okos jószágok. Programjukban választhatsz muzsikát is, és én ezt tettem. Mindenhol. A British Libraryban a zeneszerzők kéziratait böngészve – Puccini kottája, hááát, több mint érdekes -, Windsorban a Szent György kápolnában – oh, az ottani fények és mennyezet elképesztő -, a Westminster Apátságban – ahol a fekete bőrű jegyszedő fülig érő szájjal és "Puskás"-sal jelezte örömét, hogy magyarok vagyunk -, és nagyon élveztem, amikor a fülemben felcsendülő zene hatására kipattant bennem egy ablakocska. Felfelé, hát persze. Tanulság a jövőre magamnak. Ha templomba mész, legyen veled zene. Szakrális zene. És akkor egy egész más dimenzióból fogod élvezni a látványt, átélni a hangulatot, érezni az energiákat.
Ha már Windsort emlegettem. Tündöklő kék ég, angyalszárnyú felhők, nárciszos domboldal, bimbózó kert, kedves elegancia és rend. Királyi rend. Jó volt ott sétálni, megpihenni, arcomat a nap felé fordítani. Szerettem. Stonehenge titkát nem sikerült megfejtenem, ahhoz túlságosan fújt a szél. Azt mondjuk, szívesen kipróbálnám, hogyan süti át a nap, sőt a közeli turista ösvényen is szívesen bakancsoskodnék. Ilyen sok turista között elvész a nyugalom, az őserő. A birkák biztos érzik, ahogy láttam, nagyon jól elvoltak ott a kőtömbök közelében. Oxfordban is töltöttem pár órát, remélem, még lesz rá módom. Izgalmas és különleges. Modern, ugyanakkor tradicionális. Ódon, titokzatos épületek között bicikliző fiatalok. Tesco és világmárka divatüzletek között kicsi régi templom és sírkert. Silence, tudomány és gyorsétterem. Talán így értitek.
London mindent ad. De válogatnod kell, mert elveszel. Megtelsz, elfáradsz, bezárulsz, annyi az élmény, az érzés, az infó, a látni-hallani-érezni való. Ajándékozd meg magad azzal, hogy belelassulsz. Én is ezt tettem. Sétáltam a Regents parkban, ami szinte olyan, mint egy madárrezervátum, és könnyen előfordulhat, hogy kacsaviadalt is látsz. Átsétáltam a Tower hídon, reggelente gyönyörködve figyeltem a business világ munkába indulását, amikor ragyogó cipős, öltönyös-nyakkendős urak lepték el az utcákat. Szürke bundás mókusok nyomába eredtem, scones-t kóstoltam, és persze fish and chipset, majd indiai csirkét, finom teákat ízlelgettem, és rám talált szép emlékként a szicíliai arancini ízharmóniája is. Kaptam ragyogó napsütést, és kaptam apró szemű londoni esőt. Sőt orkánerejű szelet is, ami megborította a „great” birodalom rendjét, megállította a reptérre tartó vonatközlekedést.
Mondom, Londonban a nagyvilág vár rád. Tálcán nyújt mindent, ügyes légy, hogyan válogatsz! Nekem sikerült, sőt, olyan élményekben volt részem,amiket tudatosan tervezni nem is lehet. Jönnek és egyszer csak benne vagy... Benne voltam. Köszönöm.
A kedvenc fotóimat itt találod, kattints
