Szívlenyomatok

Vannak évek, amelyek beégnek az ember emlékezetébe. Vagy így, vagy úgy, de kitörölhetetlenek maradnak.  Ezt érzem, mióta búcsúzni próbálok 2016-tól. Meg kell valljam, nehezemre esik, nagyon nehezemre. Hallgatom az újévi hangversenyek lágy dallamait, de valahogy nem akaródzik átlépnem azt a bizonyos küszöböt. Inkább a szicíliai tengerpart feletti túraösvényen rovom a kilométereket, reggeli kávémmal a kezemben ülök Karpathoson a rózsaszínű napfelkeltében és hallgatom a kék tenger kedves morajlását, Mozart misét éneklek a salzburgi dómban, térdig érő szűz hóban lépkedek Szicíliában, majd a Hochschwabon és az éjszakai csillagtenger szikrázó fényeit bámulom a hegyek között. Gondolatban újra kalapot emelek a bátor kis fenyő előtt a Cseh-svájci homokkövek csúcsain, áhítattal tapintom a könnyező köveket beborító moha puhaságát, látom, ahogy a reggeli pára szépen beúszik a Kamenice patak völgyébe. Toszkánában járok, hogy felidézzem a templomok ezerféle csendjét és halljam a papok férfias, zengő énekét. Szememet tágra nyitva ülök egy emeletes buszon, ami épp egy szűk sikátoron halad a firenzei dóm felé, minden járókelőt megállásra kényszerítve. Kedves kórusom első sorában állok és Alta trinita-t énekelek Firenzében, majd Rabszolgakórust Montecatiniben sokszázadmagammal. Keresem a szavakat a Santa Croce szakralitására, és nem tudok könnyek nélkül gondolni a Gaudi élményre, a Sagrada Familia meghitt csodájára. Visz a fogaskerekű Montserrat csúcsára és látom a pasztell naplementét a barcelonai tengerparton. Nyelvemen érzem életem első kagylólevesét Palermoban, a szarvasgombás gnocchi, a katalán tapasok, a ropogós aprórákok, a krémes tzatziki, és a finom borok ízét. Keith Jarretet hallgatok élőben, Benjamin Clementine-on ámulok és szomjasan iszom Vásáry Tamás szavait. Csodavilág tárul fel előttem Boldizsár Ildikó meséit hallgatva és ellágyultan engedem bele magam újra és újra a finom forró termálvizek ölelésébe. Oh, 2016, nagyon szerettelek, 2016! A vagányságok éve voltál, a vagány, bátor döntések, és a nagy felfedezések éve! Élveztelek, 2016, a nap minden percében, hiszen vagy tervezgettem, vagy utaztam, vagy emlékeztem. Persze, közben dolgoztam is, nem keveset, de könnyedén, magabiztosan, folyton tanulva, és hát… szemtelenül boldogan. Attól, ami útközben az enyém lett.  A létezés, az Élet öröme, a Világ szépsége. Olyan töménységben, ami ritkán adódik. Nekem legalábbis így most először. Köszönöm, 2016! Megismételhetetlen leszel, 2016, már tudom. Ösztöneimben érzem, hogy most valami más következik. Napok óta kutatom, vizsgálom magam, vajon most miért vagyok képtelen igent mondani Madeirára, Londonra, Grúziára vagy bármire? A választ is megkaptam ám, tegnap, a hajnal frissességében. Mert megérkezni vágyom. Megérkezni. Hallod, 2017?