Szívlenyomatok

Igen, Toscanában jártam. Ez eddig semmi különleges, hiszen sokan járnak Toscanaban, mert gyönyörű, nyugodt, történelem-illatú, varázslatos hely. Ami az én sztorimban papírra kívánkozik, az a Toscanaba jutásom csodálatos története. Bátran kijelenthetem, hogy ajándékba kaptam. Az együtt éneklés miatti erős, kitartó vonzódásom jutalmaként.

Ugyanis megint énekelni vágytam. Úgy igazán, teljes szívemből. Úgy látszik, ez a hatalmas örömforrás, éltető energiabomba életem fontos részévé vált, amit egyáltalán nem bánok, de vágyódásom megéléséhez bizony kórust kellett találnom, mert élethelyzetem, lakhelyem megváltozása miatt szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy azok a péntek esti kóruspróbák Sárváron sajnos nem férnek bele az életembe. Hiába, a 212 km az 212 km és legalább 3 óra.

Hónapokig tartó keresgélés, érdeklődés után idén júniusban egyszer csak célba értem. Boldogan és izgatottan olvastam az smst: kóruspróba szerdán, ugye jössz?! Gondolkodás nélkül, igen, mentem... és ahogy mondani szokás, rögtön mennybe mentem. Alig hittem a fülemnek, amikor rögtön az első próbán felkínálták, nekem, az újonc zöldfülűnek (!), hogy tartsak velük a firenzei kórusfesztiválra. Firenzébe? Kórusfesztiválra?

Kaptam egy rakás kottát és kitört a vakáció. Magamra maradtam egy pianinoval és a youtube-bal, de 2 hónap alatt összeszoktunk:-) Szeptemberben, az újra indult próbákon boldogan konstatáltam, nem reménytelen az ügy, énekelni fogok Firenzében. Csakazértis. És bizony, énekeltem Firenzében. Boldogan, nyitottan és végtelenül hálásan.

Ahogy így, hetekkel Toscana után lassan helyükre kerülnek a élményeim és az érzéseim, rádöbbenek. Hiszen én csak egy kicsit énekelni szerettem volna... és mit kaptam, Istenem, mit kaptam... 

Toscana minden szépségét és hangulatát vegyítsd össze az együtt éneklés harmóniáival, csukd be a szemed egy picit és képzeld el, mit is érezhettem, amikor Ravennában betérve az első templomba, aztán később még sok-sok templomba, bazilikába, csak úgy énekelni kezdtünk, magunk és a turisták gyönyörűségére... vagy amikor ott állok a meghitt kicsi firenzei templom oltáránál és Ave Maria-t éneklek könnybe lábadt szemmel... vagy amikor a többszáz fős összkar Verdi Rabszolgakórusát dalolja, velem együtt.

Ropogós focaccia San Gimignano-ban, pizza a firenzei dóm lábánál, fogadás a Grand Hotelben, bécsi keringőzés Montecatiniben, reggeli ejtőzés a szálloda örökzöld kertjében, svéd-finn-magyar együtt dalolás a toszkán borgazdaságban, öt csodás történelmi olasz város gyönyörűséges értékei, soroljam még? A növényekkel befuttatott erkélyeket említsem vagy Dávidot? A dallamosan pergő olasz nyelvet vagy Júlia erkélyét? A tornyokból elém táruló toszkán dombok lágy ívét vagy a kedvenceimmé váló méltóságteljes ciprusokat? 

Hiszem is meg nem is állapotban vagyok még mindig. Pillanatképek ezrei jutnak eszembe és a boldogító érzés, hogy megkaptam, amire vágytam. Igen tudom...utak nyílnak azok előtt, akik tudják hová mennek és elhatározták, hogy el is jutnak oda... Köszönöm.