Szinte hihetetlen, de igaz a történet. Velem történt, egy semmi különös szeptemberi munkanapon. Hetek teltek el azóta, de az élmény, az érzés velem maradt és melegíti szívem-lelkem. Ha ilyen megtörténhet, akkor bizony bármi megtörténhet...
De nem borzolom tovább a kedélyeket, inkább elmesélem annak a semmi különös szeptemberi munkanapnak a történetét, amiből egy pillanat alatt egy nagyon is különös szeptemberi munkanap lett.
Ültem az irodában a számítógépem előtt, mint máskor. Emailek jöttek, emailek mentek. Levelező partnereim egy részét persze régóta ismerem, de mindig vannak új ajánlatok, új kapcsolatok, idegenek, néha egyszerre többen is, címzettként, másolatban, titkos másolatban.
Egy ilyen több szereplős üzenet váratlanul duplán érkezett. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de természetesen annak rendje és módja szerint megnyitottam mindkét levélkét. Az elsővel minden rendben volt. A feladója, akit nem mellesleg sem személyesen, sem telefonon nem ismerek, szépen visszaigazolta a folyamatban lévő közös ügyünket nekem és a többi címzettnek. A másodiknál azonban... nem akartam hinni a szememnek. Azt a levélkét csak én kaptam. Néztem a monitort, néztem a sorokat és nem hittem, amit láttam. Mert ilyen nincs. Vagy mégis van? Van bizony, hiszen látom, itt van, nekem címezték, nekem küldték.
Szépen lassan kikerekedtek a szemeim, mosolyra húzódott a szám és végtelen öröm töltött el, amikor néhány másodpercnyi tétovázás után felfogtam, mi is történt velem. Egy verset kaptam....csak úgy... Meglepetésnek? Ajándéknak? Kedves gesztusként? Valljuk be, manapság nem nagyon érkeznek ilyen küldemények.
Egy őszi verset küldött nekem ismeretlenül valaki egy semmi különös szeptemberi munkanapon, mintha tudta volna, hogy a szép szavak, a versek és én milyen jóban vagyunk. Mintha tudta volna, milyen örömet szerzett nekem a facebookon átsuhanó verses "őrület", amit rég tapasztalt lelkesedéssel követtem... Tudnia kellett, éreznie kellett...
Egy szép őszi vers lapult az emailben, Zelk Zoltán verse:
Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
(Zelk Zoltán:EZ MÁR AZ ŐSZ )
Kedves Ismeretlen! Csodálatos ajándékot kaptam Tőled! Az érzést, hogy bármi megtörténhet. Elég erre a szeptemberi napra gondolnom és tudom, hogy bármelyik nap, bármelyik perc hozhat rendkívüli pillanatokat, örömet, mosolyokat, életre szóló meglepetéseket. Szeretném egyszer személyesen is megköszönni az élményt, amivel megajándékoztál. Hiszem, hogy lesz ilyen alkalom, mert ezek után bármi megtörténhet, ugye jól mondom?
