Végtelen örömmel vettem észre ma, új életévem első napján, hogy az elmúlt hetek feszültséggel teli napjai után megállíthatatlanul árad szét bennem a derű. Mintha valami jó kezdődne. Mintha egyre szélesebbre tárulna életem kapuja. Mintha a tavasz rügyfakasztó, újjászülető energiái belém is költöztek volna. Igen, mert pont így is van.
Már tegnap este kopogtatott az érzés. Kóruspróbára várva, az egyetemi teraszon, madárfüttyben, kora nyáresti langyos levegőben, egy hatalmas fenyő friss, üde zöld hajtásait szemlélve hirtelen ráébredtem, hogy milyen szép az élet, az életem, hogy milyen jó dolgom van. Az irány, amely fele haladok egy ideje, meg kell vallanom, roppantul tetszik. Nézhetem kívülről, nézhetem belülről, vagy akár nézhetem felülről is, de amit látok, érzek, csinálok, tervezek, az bizony csupa élet, csupa élmény, csupa boldogság. Természetesen vannak nehezebb időszakok, sűrűbb munkanapok, agyamra menő feladatok, megoldásra váró problémák, de mindig ott a feloldás a közelben. Egy csendben töltött este, egy kis éneklés, egy jó túra, egy baráti beszélgetés, egy jó könyv, egy kis írás, egy családi ebéd, utazás tervezgetés, vagy maga az utazás. Lehet, hogy megtanultam magam? Hát, ennyi év, ennyi mindenféle, gyakran nehéz és fájdalmas történés után az ember lánya jó, ha tudja, honnan jön a derű. És elfogadja. Feltétel nélkül, tiszta szívvel, őszinte vágyakozással, kedves rácsodálkozással. Igen, megtanultam szeretni a pillanatot, amely megállít a hétköznapokban, befogadom a természet szépségét, színeit, hangjait, hangulatát, vágyom a fényt, a vizet, a mosolyt és az ölelést. És megtanultam keresni is a pillanatot. Elképzelni, utána menni, átélni, benne maradni. Csak úgy benne lenni egy kicsit. Mindegy, hol járok. Szicíliában, a Lövérben, Sárváron, a Fertő partján, a Gerecse csúcsán, Toscanaban vagy a Margitszigeten, elképesztő energiával tölt fel pár percnyi merengés egy padon. Magamban, magammal és az élménnyel.
És azt gondolom, ez az egyre szélesebbre nyitott élet, ez a szépen feltáruló kapu már nem csukódik vissza. Olyan nincs. Sőt! Tudom, hogy a most induló új életév hoz új dolgokat. Minden porcikámban érzem az alkotás örömét, az utazás lázát, az új ismeretségek és emberi kapcsolatok bizsergő izgalmát. Ráadásul költözöm is. Éppen most. Várakozásteljes ujjongással, és persze gyerek-elengedéssel. Mert a gyerek már nem úgy gyerek, eljött az igazi felnőttség ideje. Nekem pont jó lesz a partvonalon. Szurkolni, örülni, ünnepelni, figyelni, gondoskodni, beszélgetni, meglepetésekkel készülni, ahogy illik.
Szeretek ennyi éves lenni. Nem kevés, de semmi baj a „csókolom”-mal, a ráncocskákkal, a szaporodó tortagyertyákkal. Megvan az egészségem, a mosolyom és az utam. A többi meg jön…hadd jöjjön,várom.
