Szívlenyomatok

Azt gondoltam, hogy megúszom. Hogy az 50 éppen olyan, mint a 38 vagy a 46. Egy születésnap a többi között. De nem. Egészen másképp történt. Már csak pár nap választott el a nevezetes április 13-tól, amikor azon kaptam magam, hogy gondolataim önkéntelenül is olyan - nem is tudom, hogyan fogalmazzak -, mérlegelősek. Hogy valami lezárul és valami más kezdődik.Tudjátok, mint szilveszterkor. Nem tudom, ki hogy volt ezzel pontosan fél évszázados korában, vagy hogy lesz ezzel, ha eléri ezt a bűvös életkort, de én bizony amolyan számvetést készítettem. Muszáj volt, mert nem hagytak békén a gondolataim:-)
Eszembe jutott a 40. születésnapom, ami szintén mérföldkő volt az életemben. Egy személyiségfejlesztő tréning a másoddiplomás képzés indulásakor, éppen a születésnapomon. Kis  borítékokban mai napig őrzöm társaim nekem írt kedves sorait. Akkor kinyílt egy kapu. Nemcsak előttem,de bennem is. Jól döntöttem, hogy egyre szélesebbre tárom ezt a kaput, egyre szélesebbre nyitom az Életet magam előtt, mert nincs más út. És ezzel a nyitással kaptam bizony hideget-meleget... sorsfordító történéseket, életre szóló érzéseket, boldogságos és fájdalmas emlékeket. És szépen lassan, legalább két mélységes hullámvölgyből felemelkedve itt vagyok egy új évtized ajtajában.
Az előző megtanított, mekkora energia van az örömteli tevékenységekben, milyen könnyű mosolyogva kezdeni és élni a napot. Felfedeztem az erdő ajándékát, a természetjárás csodás élményét, a túrázás közben tett belső utazás felettébb vonz. Annyi hála szabadul fel bennem ilyenkor, ami megnyugvást és erőt ad  Módom van énekelni, kórusban énekelni. Belekóstolhattam a világ felfedezésébe. Egyre több barátom van. Könyvet írtam. Alkothatok, lehetőségem van megvalósítani elképzeléseket, és ezt nagyon szeretem. Épp úgy, ahogy semmit sem csinálni. Csak ülni egy tó partján, egy hegytetőn vagy vonaton és lenni, csak úgy lenni. Félelem, szorongás, sietség nélkül. És azt is nagyon szeretem magamban, hogy megtanultam figyelni az ösztöneimre - induljak vagy maradjak, ők aztán megmondják, hallgatok rájuk.Türelmes lettem. Mert hát vannak dolgok, amiket nem lehet siettetni. Csak bízni, hogy előbb-utóbb bekövetkeznek, megérkeznek.
Egyre kíváncsibb és nyitottabb vagyok, aminek felettébb örülök, mert hát minek agyalni olyan dolgokon, amiken nem érdemes?! Az élet gyönyörű és igenis, ott a napos oldal. Ha az évek számának növekedése azzal jár, amit saját bőrömön-lelkemen is érzek, hogy egyre szabadabbnak érzem magam, akkor hol itt a gond?! Biztosan ismeritek a " Bíbor kalap" gondolatsort, ami a nővé válás útját vázolja fel röviden, lényegre törően. Idézem az aktuális passzust: "A nő 50 évesen, amikor a tükörbe néz, saját magát látja, és oda megy, ahová akar:" Lehet, hogy ez vár rám? Hát, boldogan állok elébe... és lehet, hogy gyermekeim is megéreztek valamit a következő évtized üzenetéből, hiszen túrabotot kaptam tőlük ajándékba:-)